30. április 2013 · Megzenésített képek – megfestett zenék (1. rész) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva · Categories: public

A zeneirodalomban sok olyan művet találunk, amit a zeneszerző híres (vagy kevésbé híres) képek ihletésére komponált. Kevesebbszer találkozunk ennek a fordítottjával (de ez sem ritka), amikor zeneművek nyomán készülnek képző- művészeti alkotások. Ezek a megfestett zenék (bár szobor, érem is van ebben a kategóriában). A következőkben mindkét változatra mutatunk példát.

Direkt orvosi vonatkozásuk kevés, legfeljebb az, hogy mind a képzőművészet, mind a zene élvezete a magasabb rendű idegrendszer és a psziché sajátos működéséhez kötött. Ez a „magasabb rendű” kifejezés elsősorban anatómiai–élettani fogalomként értendő, nem jelent sem társadalmi állást vagy foglalkozást, anyagi helyzetet vagy ideológiai hovatartozást. A művészetekre való rezonancia a szép szeretetével, az empátiával, a nagy összefüggésekben való gondolkodással, a vizuális és/vagy akusztikus ingerek komplex feldolgozásával függ össze, de (főleg fiatal korban) kialakítható, pallérozható, fejleszthető.

 

Arnold Böcklin – Szergej Rachmaninov: A holtak szigete

Holtak szigeteArnold Böcklin (1827–1901) svájci festő egy megözvegyült mecénás megrendelésére festett „egy merengésre ösztönző” képet. A festő a Nápolyi-öböl bejáratánál fekvő Ischia szigetét, illetve I. Aragóniai Alfonz a sziget szikláira épített ódon kastélyának látványát festette meg. A komor sziget fele tartó csónak evezőse Kharón alakját hivatott ábrázolni, aki a frissen elhunytak lelkét viszi a Styx folyón végső nyugvóhelyükre; a koporsó mellett álló és a vízből kimagasló szirtek felé tekintő fehér lepelbe burkolt légies figura pedig a halott lelkét jelenítené meg. A festményt a valóság és valószerűtlenség határmezsgyéjéről eredő titokzatosság lengi át, hiszen Böcklin a valós tájat néhány fantáziaszülte részlettel kombinálta és az így keletkező álomszerű látvány súrolja a szürrealizmus határát. A képnek 1886-ig további négy változatát készítette el, köztük egyet fekete-fehérben, hatásukra számos zenemű született. A Böcklin képek különböző változatait a Függelékben levő linkeken találják meg az interneten.

Böcklin képének és a zene párhuzamának direkt orvosi, pszichiátriai vonatkozása van, azért említem első helyen.

Szergej Rachmaninov (1873–1943) A holtak szigete című szimfonikus költeménye 1909-ben keletkezett, egyes szakértők szerint ez volt az az idő, amikor a szerző túljutott hosszan tartó depresszióján. Hogy ez a gyógyulás nem lehetett teljes, arra az utal, hogy a mű megírására a zeneszerzőt Böcklin képének fekete-fehér reprodukciója ihlette. Lelkiállapotára jellemző a szerző következő feljegyzett mondata: „ha színesben pillantom meg, talán bele se fogok a mű megkomponálásába”. A zenemű a nagy belső feszültségekkel, a lelki betegséggel, halálfélelemmel küszködő művész invenciójából született meg. Misztikus zsongás, ködös-borongós hangulat, panaszosan feltörő dallamvonalak jellemzik, amiket többször megszakítanak drámai konfliktusok. Maga Rachmaninov nem fűzött megjegyzést programzenéjéhez, a zenetörténészek úgy tartják, hogy ezzel a zenei szerkezettel igazi élet-halál harcot jelenít meg a zeneszerző, melyben az egyre erőteljesebb szárnyalást többszöri megtorpanás, majd a végső nyugalmi állapot követi.

Az egész művön végigvonul különböző hangszercsoportokon a Dies irae (a harag napja) motívum, ami a Requiemek elengedhetetlen, az utolsó ítéletet megjelenítő tétele, a végítélet víziója. A youtube csatornán elég sok előadása megtalálható. Zeneileg az itt ajánlott felvételt éreztem a legjobbnak (Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, vezényel: Marisz Jansszonsz) annak ellenére, hogy két részben lehet meghallgatni. A második részt az első után közvetlenül lehet indítani.

Rachmaninov lelki alkatával magyarázható, hogy a Dies irae motívum egyik nagyon jelentős művében, a Rapszódia egy Paganini témára című, zenekarra és zongorára komponált parádés művében három variációban is előfordul. Önmagáért is érdemes meghallgatni, ragyogóan szellemes, virtuóz mű. A Dies irae motívum a 7., 10. és 24. variációban bukkan fel .

A romantika kedvezett a halál-témáknak irodalomban, képzőművészetben és zenében egyaránt. Különösen ihlető volt Böcklinnek az előbb ismertetett képe. Már Rachmaninov előtt is voltak zeneszerzők, akik programzenét írtak a kép témájára (lásd a Függelékben).

Kiemelendő ezek közül Max Reger négy hangkölteménye. Véleményem szerint hatásosabb, összefogottabb mű, mint Rachmaninové. A youtube-ról ezt a honlapot javaslom meghallgatni, annak ellenére, hogy a video-megvalósítás elég szörnyű, de a felvétel zenei kvalitása ezt felülírja. A Chicago Symphony Orchestra adja elő Ricardo Chailly vezényletével. Nagyon izgalmas, modern zenét írt erre a témára Ketil Bjørnstad, David Darling, Terje Rypdal és Jon Christensen, akik tulajdonképpen elvont jazz zenével foglalkoznak. A Holtak szigetére írt zenéjük invenciózus, meditatív modern mű.

 

Sandro Botticelli – Ottorino Respighi: Tryptichon

Sandro Botticelli (1445–1510) képeit nem kell bemutatni. Közülük a Tavasz és a Vénusz születése minden művészettörténeti könyvben a korai reneszánsz, nevezetesen a firenzei iskola legjelesebb alkotásai között szerepelnek, de jól ismert A háromkirályok imádása is, ha másért nem, mert a művészettörténet szerint az egyik mellékalakban, a kép jobb szélén álldogáló és a képből kifelé néző tógás alakban saját magát festette meg a művész.

Ottorino Respighi (1879–1936) olasz, működését tekintve 20. századi zeneszerző nem sorolható be a „kortárs zeneszerző” sztereotípiájába, zenéje archaizáló, „közérthető”. Sok programzenét írt, amelyek többnyire a régi korokról (Róma kútjai, Róma fenyői, Római ünnepek, Régi dalok és táncok) vagy a természetről (Madarak) szólnak. Respighi „antikizáló” korszakának köszönhető, hogy Botticellinek, a nyilvánvalóan általa is csodált festőnek három nagyszerű alkotását három kiszenekari tablójában hallhatóvá tette. Respighi a zenei megfogalmazásban arra törekedett, hogy az egyszerű hangfestés mellett belekomponálja azt az allegorikus tartalmat, amelyet a festő is elrejtett műveiben.

Botticelli-Sandro-Primavera  

Tavasz

A kezdetén izgatott, várakozó nyüzsgés-zsongás hallható, amibe mintha valakinek az érkezését jelentenék be fanfárok (0:12–0:30). Ezt a valakit a nimfák tánca köszönti (0:48). A tánc különböző hangszercsoportokon és különböző dallam variációkon keresztül folytatódik. Később (3:20) visszatér az izgatott, valamit előre sejtető zene, és akkor (4:10) megérkezik, akit vártak. Hamarosan vége a jelenésnek, a zene halkul, kicsit emlékeztet Mendelssohn Szentivánéji álom tündérzenéjére (4:50), a szereplők távolodnak, és egy befejező akkorddal eltűnnek a nimfák, és az egész tavaszt ünneplő sereglet.

A háromkirályok imádása  

A háromkirályok imádása

A háromkirályok imádása békés, gyönyörködtető, „családias” zene. A bevezető részben a három bölcs (háromkirályok) érkezését keleti hangulatú, arabos jellegű zene jelzi, ami aztán átvált egy gyönyörű karácsonyi énekbe (1:13). Ezt a gregorián motívumot eredetileg a 18. században lelték fel Franciaországban, de világszerte elterjedt. Ez a Veni, veni Emmanuel… motívum, amit Kodály is felhasznált az Adventi ének című kórusművében. Később (3:30) visszatér a keleti stílusú zene, de markánsabban, a bölcsek jelenlétét, hódolatát szimbolizálva. Ezt váltja fel egy nagyon bensőséges dallam (4:27), Mária és a gyermek motívuma. A fagotton egy ringó-ringató dallam akár a Kisjézus elringatását is jelentheti (5:24). A ringatás eredményes volt (7:30), megkezdődik a bölcsek kivonulása („Kedves Háromkirályok, jóéjszakát kívánok” – mondja József Attila szerint Mária). A zene távolodik, elhal. Kodály műve meghallgatható a Függelékben megadott linken.

Botticelli_1485 Venus szuletese  

Vénusz születése

A harmadik képhez írt zenemű impresszionista vízió. Már a kezdeténél a zene finom rezgése-hullámzása a víz fodrozódását, a langyos tavaszi szelek fújását idézi. A fuvolán egy érzéki dallam jelzi a főszereplő közeledését (0:25). A zene egyre markánsabban, egyre hangosabban szól, ahogy Vénusz kezd kiemelkedni a habokból, majd eléri a tetőfokát (3:39). Pillanatnyi szünet után ismét a finom, halk hullámzás hallatszik, ami Vénusz motívumát (4:10) kíséri. A darab végén a látomás eltűnik, a semmibe vész.

 

Respighinek vannak más, ugyancsak képzőművészeti alkotáshoz köthető művei is. Felesége visszaemlékezése szerint gyakran időzött a római templomokban, ahová a sok felbecsülhetetlen művészeti emlék is vonzotta. Különösen sok időt töltött a Santa Maria del Popolo bazilikában, ahol Raffaello, Pinturiccio, del Piombo és Caravaggio freskóin kívül az ólomkeretes színes üvegablakok ragadták meg a figyelmét. Ezek alapján született a Négy szimfonikus impresszió című sorozat. Négy üvegablak témájára írt zenét. Az egyik ablakon a templom számos Mária-képe közül a Menekülés Egyiptomba című festmény látható, a következőn János jelenéseinek egyike, Szent Mihály arkangyal küzd a Sátánt jelképező sárkánnyal. A harmadik templomablak az első itáliai szerzetesnőt, Szent Klárát ábrázolja, reggeli zsolozsmája közben, míg a negyedik Nagy Szent Gergely pápát, akinek a nevéből származtatják a gregorián zenét. A műbe Respighi gregorián idézetet is belefoglalt.

Az üvegablakokon ábrázolt képekhez vezető link és róluk írt zene a Függelékben található.

 

Joan Miro – Bobby Previte: The 23 Constellation

Miro - The Morning StarJoan Miro (1893–1983) katalán festő, grafikus, szobrász, keramikus. Világhírű, ha nem is érte el azt az ismertséget és népszerűséget, amit a katalánok másik nagy festője, Salvador Dali. A modern festészet több stíluskorszakán átívelő pályája során a fauvizmus, a kubizmus és a szürrealizmus eszközeit használta fel, míg eljutott egyéni képi világához, ami dekoratív, költői, játékos és humoros egyszerre. Képeiről a gyermekrajzok varázslatos világa is visszaköszön. A The 23 Constellation ciklusa ebben a stílusban készült. A konstelláció precíz definíciója „a keringő égitestek által felvett speciális alakzat”, de pongyola fogalmazásban csillagképeknek is szokták fordítani. Számos szobra is megtekinthető múzeumokban, de köztéri szobra is van többek között Barcelonában, Madridban. A Miro képekhez vezető link a Függelékben található.

Bobby (Robert) Previt (1951–) zeneszerző, dobos és zenekarvezető. Szerzeményeit „tüzes jazz expresszionizmus”-ként jellemzi a kritika. Zenekarában a hagyományos jazz hangszerein kívül szerephez jut harsona, hárfa, harmonika, fuvola, szárnykürt és tuba is. A világ egyik legjobb dobosának tartják, akit ez a műfaj érdekel, egy 11 perces filmben megtalálja Previt dobszólóját. A dobszóló 1:25-nél kezdődik. Diszkográfiája harmincnál több lemezt tartalmaz.

A Joan Miro festményekre írt ciklusa több lemezkiadást ért meg, változatos, kissé elvont, de helyenként kifejezetten lírai részeket is tartalmazó zene. Közvetlen kapcsolat nem fedezhető fel Miro festményeivel, a zeneszerző saját bevallása szerint sem illusztrálni akarta a képeket, hanem azokról az érzésekről írta 2–3 perces kompozícióit, amit azok benne keltettek. Ha másért nem, kuriózumként érdemes belehallgatni. 

 Dr. Berta Gyula